A januári Közös Kosár klubon Mahler-Lakó Viktória vezette a beszélgetést a képernyős eszközök használatáról. Viki két kisgyermek anyukája a Közösségi gyerekfelügyelet csoportunk aktív tagja és nem mellesleg matematika-informatika szakos tanár.
Szó esett arról, hogy igazából a kisgyermekeknek 3 éves korukig az lenne a legjobb, ha nem találkoznának képernyővel. Sem TV sem telefon, sem tablet formájában. Ugyanis ebben az életkorban nagyon fontos idegrendszeri fejlődés zajlik az agyukban, amihez sok, szinte folytonos mozgásra és bizonyos mozgások gyakorlására van szükségük, a képernyő pedig odaszögezi a gyermeket maga elé, mintegy megbabonázva őt, akadályozva ezt a fejlődést.
Sokan azért engedik már kis kortól a képernyős eszközök használatát, mert attól félnek, hogy gyermekük lemarad a kortársaitól ha nem tanul meg ezekkel az eszközökkel bánni, illetve, hogy ez szükséges a majdani informatikai tudásukhoz.
Viki saját tanári tapasztalataira is hivatkozva elmondta, hogy ez egyáltalán nincs így. Sőt az általa tanított osztályokban azt figyelte meg, hogy az informatika órán azok a gyerekek fejlődtek a leggyorsabban és tudták elsajátítani azt a fajta gondolkodásmódot, ami a feladatok megoldásához szükséges, akik szinte detoxikált otthoni környezetből érkeztek. Azaz az okoskütyük és a telefon használata nem segíti az elmélyült analitikus gondolkodás kialakulását.
Van még két terület, aminek fejlődésére, sőt kialakulására biztosan nagy veszélyt jelent a korlátlan illetve a túl korai képernyőhasználat. Az egyik a türelem, a várakozás. A lélektan késleltetésnek nevezi azt a képességet, amikor a növekvő gyermek megtanul várni, azaz megtanulja késleltetni az akaratának és vágyainak beteljesülését. Ez egy hosszú folyamat, de egy 3 éves gyermek már ennek alapjaival rendelkezik. Majd ez finomodik egészen fiatal felnőtt korunkig – az ovi és suli is jó gyakorlóterep erre- és itt már pl. kudarctűrésről és kitartásról, mint jellemző tulajdonságról beszélünk. Ami az érett, felnőtt viselkedéshez fontos. Na az okoskütyüzés, ahol a dolgok azonnal megtörténhetnek, rögtön jutalmaznak és végtelenszer újrakezdhetőek következmény nélkül, pont ezt a fejlődést akaszthatja meg. A késleltetés képességéről a híres pillecukor tesztből olvashatsz bővebben.
A másik nagyon fontos képesség, ami kisgyermekkorban alakul ki és egyértelműen igazolható, hogy a sokat és korán képernyőző kisgyerekeknek lassítja vagy megakadályozza a fejlődését, az a belső képalkotás. A mesék amelyeket elmesélünk és nem nézünk segítenek ennek a fontos képességnek a kialakulásában. Ez minden későbbi elvont tanulás alapja. Ez az alapja annak, hogy egy történetet majd ő is el tudjon mesélni, hogy a biológia, történelem, de bármilyen más tananyagot is el tudjon sajátítani. Az elvont gondolkodáshoz nélkülözhetetlen és még valamihez. Ahhoz, hogy a gyermek fantáziája alakuljon, ami pedig szoros összefüggésben áll a kreativitással. Ehhez sokat kell beszélgetnünk , énekelnünk, mesélnünk minden nap.
Konklúzióként megállapítottuk, hogy természetesen a mai világban nem megkerülhető az okos eszközök használata. Sőt, nagyon jó dolgokra lehet őket használni és sok estben megkönnyíti az életünket. DE! Mint minden dolog, ez is veszélyeket rejt. Ezért meg kell tanítanunk a gyermekeinket helyesen bánni velük. Fontos, hogy mikor és milyen módon engedjük használni őket. Pont úgy, ahogy kést sem adunk a másfél évesünk kezébe, de az 5 évesünk vagy nagycsoportos gyerkőc már biztonsággal használhatja szülői felügyelet, jelenlét mellett.
Igen, érezzük szülőként, hogy ez nehéz és sokszor küzdelmes feladat, hiszen ránk felnőttekre is szinte megigézően hat a képernyő. Ezért itt is elsősorban a jó példa, az amivel segíthetünk jó szokásokat kialakítani a családban és a gyerekeink életében.
Szerencsére már született néhány jó, tanácsokat, szabályokat, segítséget nyújtó könyv is a témában. Ezekből mos kettőt ajánlunk.
Egyszerű tanácsok az egészséges média használathoz. Gyakorlatias megközelítés. Átfogó és lényegre törő.
A friss tudományos eredményekkel alátámasztott, rövid fejezetek amelyek az óvodáskortól az egyetemig tekintik végig, hogyan hat az internet a gyerekek személyiségfejlődésére.
A témában biztosan lesz még beszélgetés. Szeretettel várunk Téged is!
Ha úgy érzed ez a cikk másnak is hasznos lehet, kérjük oszd meg vele!
Solymosiné Hoós Gabriella