A cím, akár vitaindító is lehetne. Mihez képest? Amióta ember él a földön létezik az anyaság „intézménye”. Több ezer éve szülnek a nők és válnak anyává. Ez a dolgok természetes rendje.Mintha mostanában mégis egyre nehezebb lenne anyának lenni, anyává válni.
Mi változott? Milyen nehézségekkel kell megküzdenie annak, aki ma az anyaság kacskaringós, rögökkel kirakott útjára lép?
Összegyűjtöttem most négyet, amelyeket talán Te is átéltél:
Túl sok információ
Talán soha az emberiség történetében még nem állt rendelkezésre annyi információ a várandóssággal, szüléssel, gyermekággyal, gyermekneveléssel, az anyaság egészével kapcsolatban, mint ma. Ezek az információk akár egymásnak homlokegyenesen ellent is mondanak. Elég csak beírni a szoptatás vagy tápszer kulcsszavakat és meggyőződhetünk róla. Azonban ezzel a sok információval szemben az édesanya egyedül áll. Minden érv és ellenérv olyan meggyőzően hangzik, tudományos vizsgálatokkal alátámasztott, hiteles. Anyuka legyen a talpán, aki nem zavarodik össze a sok jó tanács, ajánlás hallatán. És ezek csak az interneten fellelhető ajánlások, javaslatok. Ehhez jön még az anyuka édesanyja, anyós, védőnő, gyermekorvos, tapasztalt idősebb barátnő, stb, véleménye amelyek szintén inkább összezavarnak, mint segítenek. És ez még csak a normál helyzet, amikor azt feltételezzük, hogy a világ legtermészetesebb dolga történik, gyermeket szülünk.Nincs komplikáció, nem ütötte fel a fejét hasfájás, fogzás, szoptatási nehézség, eltérő fejlődés, stb. Ezzel az információ cunamival a friss anyuka egymaga áll szemben és ha még a várandósság idején nem sodorta magával, akkor legkésőbb most, hogy kezében tartja kisbabáját már biztosan.Hiszen most már igazán magáénak érzi a felelősséget, hogy jól döntsön, jót válasszon, jó útra lépjen. Itt egy csöppnyi élet, amelynek jól-létéért – legalábbis az első 6-8 hónapban biztosan – kizárólagosan ő a felelős. Na de ki mondja meg, hogy melyik a jó út? Itt kapcsolódunk a második ponthoz az ösztönökhöz, illetve azok módszeres elnyomásához.
Az ösztönök elnyomása
Gyönyörű földünk nyugatabbik felén nagyon fontos, hogy ésszel is értsük a dolgokat. Fontos, hogy kutatásokkal igazoljuk, egyenletekkel le tudjuk írni a körülöttünk lévő világot. Ez a szemlélet nagyon sok pozitív változást hozott világunkba. Gondoljunk csak Semmelweisre és a kézmosásra. Azonban, mint sok másban, ebben is átestünk a ló túlsó oldalára.
„Az első pontban említett információ dömping, nagyon sok esetben elveszi az időt attól a nagyon fontos tevékenységtől, amikor az édesanya RÁHANGOLÓDIK KISBABÁJÁRA, MEGFIGYELI ŐT ÉS HALLGAT A SAJÁT BELSŐ HANGJÁRA, AZAZ AZ ÖSZTÖNEIRE. Ez a metódus, a megfigyelés, az ösztönök sugallatának meghallgatására való képesség tulajdonképpen az egész gyermeknevelés, sőt továbbmegyek az asszonyi, női lét során megkerülhetetlen.”
Nekünk nőknek különleges adottságunk van ehhez, de ezt is, mint minden más képességet gyakorolni kell, hogy könnyen előhívható legyen. Egy kisbabával elindítani ezt a gyakorlást, nagy kihívás, de megéri, sőt máshogy nem is nagyon megy. Szinte minden édesanya fel tud idézni magában olyan pillanatot, amikor pusztán egy furcsa elcsukló sírásból, egy különös mimikából megérezte, hogy valami nincs rendjén a gyermekével.
Ezt a nagyon értékes képességet, a női ösztönt folyamatosan támadás alatt tartja egyrészről a bármikor elérhető instant megoldást kínáló internet google barátunk személyében, illetve maga az az elvárás, vagy inkább hozzáállás, hogy minden felmerülő problémára léteznie kell egy hatékony, gyors megoldásnak és olyan, hogy lehetetlen nem létezik. Márpedig a gyermekvállalás, nevelés,maga az élet és ott igenis létezik lehetetlen. Aki ringatott már 3 napig szeles időben kisbabát a karjában, aki csak ölben nem sírt, az tudja. Vannak olyan időszakok, amelyeket túl kell élni, folyamatok, amelyek nem megkerülhetőek, mert a fejlődés természetes és szükségszerű velejárói, mint az éjszakai felriadás és sikítás fogzás idején, vagy a sírás bölcsibe és oviba szoktatáskor, a testvér féltékenység, agresszió, dackorszak és még sorolhatnám. Itt kapcsolódunk a következő ponthoz, hogy miért is áll olyan tanácstalanul ezekben a helyzetekben a mai korban egy édesanya? Mert jellemzően, -különösen az első gyermek születése után – a saját gyermeke az első találkozása egy újszülöttel, kisgyermekkel.
Magány – A nagycsalád támogató ereje nélkül
Nem is kell olyan sokat visszamennünk az időben, amikor még a család egészen mást jelentett, mint napjainkban. Jellemzően 3 vagy akár 4 generáció együttélését is. Ekkora „tömegben” egy lánynak , mire újdonsült anyukává vált már nagyon sok tapasztalata volt a várandósságról , szülésről, gyermekágyról, gyermeknevelésről, hiszen a családban élő többi idősebb nőrokon a szeme láttára, sőt az ő aktív segítségével már járta ezt az utat. Így saját gyermeke születésekor már közvetlen tapasztalattal rendelkezett arról, hogy milyen örömök és nehézségek elé néz. Ráadásul a nagycsaládban nem volt szükség takarítónőre, bébiszitterre, nem kellett ebédet rendelni, sőt valószínűleg a Grübedlibe sem járatták a kicsiket!:-) A falusi életben egy gyermek születése körüli teendőknek komoly hagyománya volt. Egyes keresztény közösségekben még ma is tartják, hogy a gyeremekágyas időszakban a közösség ételt visz a frissen szült asszonynak és családjának, de azért nem ez a jellemző egy mai anyuka életében.
Természetesen ez az együttélés nagyon sok kompromisszumot, és az egyéni érdekek háttérbe szorítását kívánta, ez nem vitás. Nem is gondolom, hogy ma ez megvalósítható lenne. Azonban egy kisgyermek felneveléséhez szükséges tapasztalatok, valamint a sok-sok teendő nem változott a nagycsaládok szétesése óta. Tehát ma, aki gyermeket vállal, az akár tud róla, akár nem azt vállalja, hogy egy személyben pótol egy egész családnyi nőt. Ez azért nagyon fárasztó munka. ÉS eddig még nem ejtettünk szót a család egy nagyon fontos tagjáról a férjről, édesapáról. Manapság már szerencsére a férfiak egyre inkább és a gyermek egyre kisebb korától kezdve kiveszik a részüket a gyermek gondozásából, neveléséből, házimunkából. Azért én azt látom, hogy ha gyermek születése után 1-2 hétig otthon is tud maradni az apuka, de utána a hétköznapokban sokat van távol. Ráadásul a gyermek születése egy krízis a házaspár életében, hiszen anyává és apává kell válniuk. A gyermek születése utáni időben az anya és a baba szimbiózisában az apukának nemigen jut hely, ami egyrészről természetes folyamat,hiszen ez szükséges a baba egészséges fejlődéséhez, másrészről az édesapákban kimondva vagy kimondatlanul feszültséget, féltékenységet szül. Munka után fáradtan hazaérve, nem arra vágynak, hogy a gyermek körüli gondoskodásból kivegyék a részüket, hanem pihenésre és ha lehet egy jókedvű feleségre, és szexre. Az anyuka pedig pont abban reménykedik, hogy most végre ő is lazíthat és átadhatja apának kicsit a stafétát.Kicsit sok elvárás ez egyszerre a mai kor anyukájának. Hiszen ő semmi mást nem szeretne csak jól csinálni.
„Hiszen ez nem lehet olyan bonyolult! A közösségi média tele van szuper mamikkal, akik vállalkozást indítanak, gyermeket nevelnek, jól néznek, ki nem lehangoltak, akkor mégis mi a baj, hogy én nem így vagyok!?Itt érkezünk el a következő nehézséghez a Tökéletes anya – tökéletes gyerek ideájához”
A tökéletes anya – tökéletes gyerek
Igazából, ma mindegy, hogy milyen témát érintünk a tökéletesség az elvárt szint.Mindegy, hogy egy 100%-os iskolai dolgozatról van-e szó,a nyaraláson ellőtt fotóról, egy jó profilképről a közösségi oldalon, vagy a saját anyai szerepünkről a tökéletességre törekszünk. Lehetetlen továbbra sincs. A külső nyomás mellett, természetesen nem hanyagolható el az a édesanyákban meglévő saját belső elvárás, hogy jól szeretnék csinálni. A lehető legtökéletesebben, hiszen ha én, mint anya mindent jól csinálok, akkor az csak azt eredményezheti, hogy a gyerekem is tökéletes lesz. Ez egy nagy csapda! Tegye fel a kezét, aki még egyszer sem sétált bele! Hiszen csak jól szeretnénk csinálni! Ő a szemünk fénye, mindent megadnánk, hogy Neki jó dolga legyen, ha lehet még jobb, mint nekünk volt.Ez a szándék egyetlen édesanyától sem vitatható el. És talán soha nem ártottak még többet a gyerekeknek, mint ennek a szent eszmének a nevében. Tökéletes anya ugyanis nincs! Tökéletes gyerek természetesen létezik. Itt gondoljon mindenki a sajátjára és erről máris meggyőződik!:-) De visszatérve hozzánk, anyákhoz, Bruno Bettelheim Az elég jó szülő című könyve után tudjuk, hogy egy gyermeknek nem az a legfontosabb, hogy a szülője ne kövessen el hibákat, hanem, hogy empátiával, odafigyeléssel ellensúlyozza azokat, amelyeket elkövetett. A kedvenc mondatom, amelyet egy családterapeuta, gyermekpszichológus mondott nekem, így hangzik: „Aki szülő, hibázik” Ez így van rendjén. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne nézzünk önmagunkba és ne induljunk el azon az úton, amelyet a gyermekünk születése, nevelése, mint fejlődési lehetőséget felkínál.Sőt! Ez folyamatos feladatunk. De ne felejtsük el közben, hogy ezek a hétköznapok, az apró sikerek, kudarcok, fáradtságok, elbizonytalanodások, örömök ezek mind-mind az ÉLET!
Modern korunkban kevesebb gyermeket vállalunk, mint anyáink, nagyanyáink. Ezért azt szeretnénk, hogy az az egy vagy kettő tökéletes legyen. Jó dolog, hogy eldönthetjük, hogy mennyi életet adunk a földnek, jó, hogy a vágyaink vezérelhetnek, ez nagy szabadság és áldás. Ez a mi döntésünk. Ugyanakkor ezért a döntésért cserébe nem várhatjuk el a gyermekeinktől, hogy megadják nekünk azt a sokszínűséget, amelyet régebben egy édesanyának az 5-10 gyermeke. Minduntalan eszembe jut nagymamám legjobb barátnője, aki óvónő volt egy alföldi kisvárosban. Jómagam is jártam hozzá kiskoromban. Magdi néninek 10 gyermeke volt. Fiúk-lányok vegyesen. Egészségesek és sérültek vegyesen. Pontosan 3-7 volt az arány. Három gyermeke is fogyatékkal élt. Soha életemben nem láttam még embert, aki természetesebben kezelte volna a gyermekei „tökéletlenségét”. Természetesen nem gondolom, hogy mindenkinek 10 gyermeket kellene vállalnia. A legideálisabb, mindig az, ha annyit tud vállalni, amennyire vágyik – vágynak a férjével.
Ugyanakkor, mint édesanya én is tudom, hogy mennyire más képzelődni arról, hogy majd milyen lesz anyának, lenni, milyen lesz a gyermekünk, hogyan fogunk élni együtt. Olyasmi ez, mint elképzelni az első csókot vagy az első szerelmet. Nagyon más a képzelet világa és a tapasztalásé. Ez a bölcsesség ára. Idealizáljuk az anyaság intézményét, azért mert kiskorunktól ezt oltották belénk. Sokszor egészen a dackorszakig fel sem merül, hogy haragudhatunk a saját gyermekünkre, hogy lehet rossz a kapcsolatunk, pedig bár különleges kapcsolat, de kapcsolat. Itt sem kell, sőt nem is lehet mindig jóban lenni.
Viszont van Valaki akivel nagyon jó viszonyt kell ápolnunk, ha elég jó anyák szeretnénk lenni, ez pedig nem más, mint ÖNMAGUNK. Egy gyermek akkor fog egészségesen és boldogan fejlődni, ha a körülötte élők, és különösen az első időszakban az anyukája jól van. Tapasztalataim szerint a legtöbbször ezt az egyszerű, de mégis nehéz lépést mi anyukák könnyen elfelejtjük megtenni. Pedig bármilyen hihetetlen boldogan fejlődni boldog családban lehet, ahol anya egyben nő, feleség, esetleg dolgozó nő, szóval kiteljesedik. Ez a sokszínűség nem vesz el , hanem éppen hozzátesz a gyermekünk fejlődéséhez.
Visszatérve a címben feltett kérésre, vajon nehezebb-e most anyának lenni, mint más korokban? Mindenképpen bonyolultabb, mert ami körülvesz minket, az túl sok, túl hangos és erőszakos. Néha nem halljuk a saját belső hangunkat. Bármennyire is hirdeti magáról egy-egy módszer, nincsenek tuti, instant megoldások, csak megfigyelés, tapasztalás, kudarc, újrapróbálkozás és siker.Mindenkinek máshogy nehéz. Nem is érdemes összehasonlítani. Érdemes viszont követni azt, amikor még egyszerűbb volt, amikor a közösségben élés kincsét az asszonyok kitartóan őrizték – nagycsaládban, fonóban, falusi közegben. Egy nagyvárosban élünk, nem faluban és nem járunk fonóba tudom. Azonban a közvetlen környezetünkben élhetünk egymást támogató, egymásra odafigyelő és egymásnak hatalmas tapasztalati lehetőséget nyújtó közösségként. Kassai Lajos mondata engem nagyon megfogott: „Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek” Hiszem, hogy a legnagyobb városi dzsungelben is tudunk olyan női , anyai közösséget létrehozni, amelyik hathatósan tud segíteni abban, hogy Te is megtaláld a saját belső hangodat és a sok információból kiválaszd azt, amelyik leginkább Hozzád illik.
„Hiszem, hogy nem kell egyedül maradnod nehéz helyzetekben, mert egy támogató női közösséggel sokkal könnyebben átvészelhetőek a nehéz napok, időszakok. Hiszem, hogy egy ilyen közösségben meg lehet tapasztalni, hogy nem Vagy egyedül, másnak is vannak nehézségei és a sorsközösség érzésében feloldódnak pl. olyan ártalmas gondolatok, hogy mindenért Te vagy a hibás. Egy közösségben elég, ha elég jó anya vagy, mert Mindannyian csak elég jók vagyunk, nem tökéletesek.:-)”
Ha a fenti mondatok bármelyikével egyet tudsz érteni akkor szeretettel várlak a Grübedli Mama klubban kéthetente kedden a Grübedliben. Ha a fenti mondatok egyikével sem tudsz egyetérteni akkor is!
Solymosiné Hoós Gabriella
Anyuka,
mentálhigiénés segítő szakember
