Az utolsó hét is eljön. Már csak pár nap van a várakozásból. Ha létezne egy különleges készülék, amivel beleláthatnánk egymás fejébe, ilyesmi gondolatokat találnánk:
Bárcsak lenne még plusz egy hét! Annyi mindent kell még elintézni, hogy tökéletes legyen az ünnep! Ki ér rá ilyenkor megállni, teázgatni? Mindennek rendben kell lenni, ajándékok, ünnepi menü, díszítés…igazából az lenne jó, ha már vége lenne! Jövőre senkinek nem veszek semmit!
A december 24-i dátum, amelyet az adventi időszak elején romantikus hangulatban vártunk, az idő közeledtével egyre inkább egy vészjósló és fenyegető időponttá változik. A várakozás kellemes, jóleső izgatottsága helyett egy feszítő, kényelmetlen, szorongató érzés lesz úrrá rajtunk, ami inkább a kötelességtudatra, megfelelési kényszerre emlékeztet. Vajon mi változik közben? A rendelkezésre álló idő mennyisége és az elvégzendő feladatok száma közötti furcsa összefüggés biztosan ludas ebben. Ráadásul a gondosan megtervezett napokat hamar felülírja egy-egy kimarad délutáni alvás, egy nem „tervezett” betegség. Szóval tényleg nehéz ezt jól csinálni!
Mégis olyan jó lenne kicsit élvezni is az ünnepeket. Az ünnep kilóg a hétköznapok sorából. Megállít, emlékeztet, felemel, átlényegít. Régebben, amikor a világ még egységesebb arcát mutatta meg a népszokások és a hagyományőrzés révén, akkor sokkal kevesebb dolgon kellett egy édesanyának, háziasszonynak törnie a fejét. Meghatározott rendje volt a hétköznapoknak és az ünnepeknek. Étrendben, szokásokban, öltözékben… Persze, akkoriban sokkal nehezebb körülmények között éltek az emberek. Az ünnepek voltak a naptári év csúcspontjai, kiemelkedő, várva-várt eseményei. Ezek ráadásul a természet rendjével összhangban álltak. Vezérfonalat adtak az élethez.
Ha ma körülnézünk a világban, olyan korszakot élünk, amikor mindent megkérdőjelezünk. Minden viszonylagossá vált, nincs egy külsőleg dekralált értékrend, ami támpontot biztonságot, eligazodást adna nekünk, hogy milyen vezérfonal mellett szőjük a sorsunkat. Pontosabban párhuzamosan, egymás mellett nagyon sokféle értékrend kínálkozik, mintha egy hatalmas bevásárlóközpontban sétálgatva éppen azt az aktuális hitrendszert és meggyőződést vehetnénk le a polcról, amelyikre szükségünk van, avagy amelyik a leginkább passzol aktuális élethelyzetünkhöz. Elképesztő ma a lehetőségek száma és sokszínűsége. Ez egyrészt nagyon nagy szabadság, másrészt nagy felelősség, már-már teher.Ezt talán már minden anyuka tapasztalta, aki tudatosan szeretné nevelni a gyerekét. Hamar egymásnak ellentmondó – tudományosan igazolt – módszerekbe, állításokba botlik az ember lánya, bármilyen témában keresgéljen is.
Az ünnepeinket is át-és leértékeltük. A karácsony még nem esett áldozatul. Nem tudom, hogy azért-e mert érezzük valahogy a génjeinkben ennek az ünnepnek az igazi mondanivalóját vagy csak azért mert a karácsony a nyugati civilizált világban a legnagyobb kereskedelmi bevételt hozza. Az adventi várakozásból versenyfutást csináltunk. Versenyt futunk az idővel, a külvilág által támasztott és belül engedélyezett elvárásokkal és a pénztárcánkkal. Cikkek ezrei íródtak már ebben a témában, mégsem változik semmi.
Jogosan kérdezheted: Mit tudunk akkor tenni? Nem mehetek szembe a világgal! Amit a családom elvár, annak nem mondhatok ellent!Mégis ÉN hogyan változtathatnék, azon, ahogy a világ működik?
Jó és rossz hírem is van. A rossz, hogy valóban nem lehet a világot megváltoztatni. Az túl nagy falat lenne. Hagyjuk ezt valaki másra… A jó hír, hogy azt, ahogyan TE viszonyulsz mindehhez, megváltoztathatod. Ez a változás ott benned, apró lépésekkel és jó kérdésekkel kezdődik:
Mire van szükségem ahhoz, hogy ünnepelni tudjak? Mit jelent számomra a karácsony? Azok a szokások, amelyeket ilyenkor követek valóban az enyémek? Melyik volt az a karácsony, amelyik igazán sokat jelentett nekem? Miért? Mikor érzem, hogy ünnepelek?
Ahhoz, hogy ezeket a kérdéseket megválaszold, elsősorban arra van szükség, hogy megállj. Figyelj egy kicsit befelé. Milyen érzések és gondolatok kavarognak benned? Ezért érdemes félretenni a teendőid listáját, mert lehet, hogy utána a felét kihúzod! Öreg közhely, hogy egy édesanya a családi tűzhely melege. Az, hogy egy családban milyen érzelmi klíma uralkodik, azt nagyrészt meghatározza az édesanya. Amikor az ünnepi hangulat megteremtésén dolgozol ,egyben lenyomatot készítesz a gyermeked lelkében arról, hogy mit jelent ünnepelni. Ha úgy éled meg a karácsonyi készülődést, hogy egy felesleges teher a hétköznapokon, akkor ő is így fog rá tekinteni. Nem baj, hogy ezt egyszer sem mondtad ki hangosan előtte. Érzi. Letölti magába és elraktározza, ha majd nagyobb lesz előveszi és ő is így fogja csinálni. Megfosztod magadat és őt is attól, hogy az ünnepek a feltöltődés, az összegzés, az együttlét, a kapcsolódás alkalmai legyenek. A hétköznapokat már gyakran csak túléljük Ha az ünnepeinket is csak túlélni és nem megélni tudjuk, mi marad a végén?
Ezért fontos megállni. Most még nagyon sok időd van arra, hogy ezt végiggondold. Hogyan találhatnád meg az ünnepet? Mi segítene ebben? Gyorsabban haladsz, ha megállsz, mert megtalálod a belső hangodat. Utána minden sokkal egyszerűbb
Van, hogy otthon nem sikerül megállni, elcsendesedni, lelassulni, mert a szennyes kupac vádlóan mered ránk a fürdőszoba sarkából.
Ezért szeretettel várunk Téged lassulásra, feltöltődésre, beszélgetésre .
December 18-19-én egész délelőtt, finom zamatos teákkal és karácsonyi süteményekkel.
Így próbálunk hozzátenni a hozzánk járó családok ünnepéhez.
Gyere!
