Ha február akkor házasság hete és/vagy Valentin nap. Mindenesetre fókuszban a párkapcsolat.

Ami külön kihívás, miután már gyümölcsöt is termett ez a kapcsolat egy-két gyermek formájában

A mesék többsége véget ér a lagzi után és lezárul azzal, hogy…

…és boldogan éltek, míg meg nem haltak…

Na persze, de Te, aki ezt olvasod már tudod, hogy a java csak ezután jön. Különösen akkor, amikor már megérkezik az első gyermek is a családba. Hiszen akkor már nem csak mint férj és feleség kell megfelelnünk, hanem szülőpárrá, anyává és apává is kell válnunk. Ja, hogy ez nem megy egycsapásra, mint a filmeken, hát erről nem szólt senki. Ha szerencsénk van a szüleink példája jó és tudunk belőle építkezni, de gyakran előfordul, hogy azt mondjuk magunkban, így biztos nem szeretnénk élni, ahogy ők.

Vajon miért van ez? A házasságnak/tartós párkapcsolatnak tényleg leáldozott? A világ mindenhonnan az egyszer használatos dolgokról üzen….a másik oldalon viszont látjuk a felhalmozódott hulladék hegyeket, amivel nem tudunk mit kezdeni. A kapcsolatok terén pedig a sok sérülést, megtört életet, szétforgácsolódott családot és gyereket, akik fölött a patchwork család vitatkozik, hogy mikor, hol és hogyan lehet együtt a vér szerinti szülőjével. Azért valahol mélyen a legtöbben érezzük, hogy jó lenne másként csinálni.

De miért ilyen nehéz a gyerekek születése után visszatalálni egymáshoz, mint férfi és nő?

A párkapcsolatunkban egy nagyon fontos és érzékeny szakaszhoz érkezünk, amikor gyermekünk születik. Ez egy új és magas lépcsőfok, ahol a felelősségünk is megnő, hiszen a szüleivé váltunk egy apró lénynek, akinek sorsát az is nagyban meghatározza, hogy a szülei mennyire tudnak nem csak jó szülőpárrá válni, hanem emellett visszatalálni egymáshoz, mint szerelmespár. Mert azt sokszor elfelejtjük, hogy a gyereknek az a legjobb, ha a szülei szeretik egymást.

Mennyi időre tervezel? Hogyan lesz a kapcsolatunk holtomiglan/holtodiglan?

Ez persze nem csak a gyerekünk, gyerekeink miatt fontos, hanem azért is mert a gyerekek kirepülnek, a velük együtt töltött idő kb. 20-25 év, de lehet, hogy kevesebb. Ők a vendégeink a párkapcsolatunkban és utána maradunk megint ketten egymásnak. És marad még nekünk jó esetben 30-40 év, amit együtt fogunk megélni. Persze csak akkor, ha addig, amíg a gyerekeink nálunk „vendégeskednek” egymással is törődünk. Ezt ritkán gondoljuk végig, amikor kisgyerekeink vannak, nehéz ilyen messzire látni akkor, amikor mindent elborítanak az anyává, apává válás feladatai, az átvirrasztott, szoptatott éjszakák, az örök én-idő hiány, a fogzás, a sírás és még sorolhatnám az első egy év kihívásait. Ilyenkor azon dolgozunk, hogy az anyai szerepünket kiformáljuk és elvárjuk a társunktól is, hogy elsősorban jó apuka/anyuka legyen.

Aztán ahogy beleszokunk ebbe az álladó kiszámíthatatlanságba és abba, hogy a gyermek szükségletei minden szükségletünket megelőzi, elkezdünk hiányozni önmagunknak és elkezd hiányozni a másik. A férfi – és a nő, (természetesen, ha apukakánt olvasod ezt: -)) Elkezdenek hiányozni azok a dolgok, amik miatt hozzámentünk/elvettük. Az nagyon egyedi, hogy kinek mikor jön el a pillanat. Sőt az is, hogy a párunkban és bennünk talán nem egyszerre merül fel a hiányérzet.

Vajon vissza lehet-e hozni, azt ami egykor volt?Vajon menet közben meg lehet ezt tartani? Akkor a romantikus együttlétekre már semmi esély?

Erre sajnos nincsenek kész megoldások, receptek. Ez innentől feladat. Méghozzá egyrészről sokkal nehezebb, mint a szüleink generációjában volt, hiszen az időnkre pályázik az egész világ. Idő kell a munkára – már nem csak napi 8 óra – , a tágabb családra, építkezésre, lakásvásárlásra,sportra, az elektronikus eszközök pedig, mint éneklő szirén tapasztják az ember fülét, szemét, idegrendszerét magukhoz.Néha úgy tűnik, lehetetlen kiiktatni az életünkből őket. Már nem csak attól kell félnünk, hogy egy csinos kolléganő/kolléga elcsavarja a párunk fejét.És az a bizonyos „harmadik”,aki kettőnk közé áll bizony néha maga a saját gyerekünk is lehet.

Hogy ez paradoxon? Nem, sajnos nem az. Az első időszak nehézségei, változásai közepette is muszáj egy egészséges egyensúlyra törekednünk a családi életben ahhoz, hogy az édes hármas boldogsága mellett megőrizzük az édes kettest is.

Szerencsére az élet valahogy úgy van kitalálva, hogy számtalan lehetőségünk van, irányt változtatni, máshogy csinálni, mint eddig. A mi generációnknak például már attól könnyebb lehet, hogy beszélünk ezekről a dolgokról, hogy tudunk róla. Fejlődni, pedig egész halálunkig módunkban áll.

Ha elfogadjuk azt, hogy az életünk habár mesei elemeket is tartalmaz,mégsem olyan tündérmese, ahol a boldog élet a jó párkapcsolat majd valahogy megteremtődik, hanem dolgoznunk kell érte, már akkor jó irányba haladunk.

Konkrét recept nincs, de azért van néhány iránymutató hiba lehetőség, amit ha figyelünk, tudatosítunk magunkban, elkerülhetünk. Ezek azok a problémák, amelyekre sokszor akkor derül fény, amikor segítségért fordulunk. Az emberi agy pozitív programozású, tehát most nem azokat fogod olvasni, amit nem szabad csinálni, hanem azokat, amiket jó megtenni, hogy a kapcsolat olyan legyen, amilyet szeretnél.

Mit szeretnék? Mire vágyom? Hogyan mondjam mindezt el Neked?

A saját igényeim szükségleteim, vágyaim kifejezése a páromnak, Mindezt olyan formában, hogy abból ne sértődés,veszekedés legyen, hanem egy konstruktív beszélgetés induljon.Tehát az érzéseimmel kell tisztában lennem és azokat elmondanom, magamról beszélek Neked. Ezt hívják én-üzenetnek. Ha ez még nem a sajátunk akkor erre jó lehet egy páros Gordon tréning vagy a módszer elsajátítása ezekből a nagyszerű könyvekből. Ez egyébként a gyermekneveléshez is nélkülözhetetlen:-)

Mitől érzed, hogy szeretlek? És én mitől érzem, hogy szeretsz?

A szeretetről azt gondoljuk, hogy egy érzés, pedig sokkal inkább egy cselekvés. Persze, ott van, valahol bennünk,meleg, bizsergő, biztonságot adó érzésként is. De ezt a belső valamit ki is kell fejeznem valahogy. Általában ezt úgy teszem meg, ahogy szeretem, ha számomra kifejezik a szeretetet. Csakhogy nem biztos, hogy számodra is így lesz érzékelhető a szeretetem.Ezt Gary Chapman fedezte fel és alkotta meg a szeretetnyelv fogalmát, amivel hiánypótló gondolatokat és egy nagyon hasznos módszert adott a kezünkbe ahhoz, hogy boldogabbá tegyük emberi kapcsolatainkat. Az öt szeretetnyelv izgalmas utazás az emberi kapcsolatok megértésének világába és természetesen a gyermeknevelésben is nélkülözhetetlen. Sőt saját viselkedésünket is sokkal jobban megértjük általa. Ha szeretnéd a saját szeretetnyelvedet egy pontos teszt alapján jobban megismerni, akkor küldj egy emailt IDE és válaszban küldöm Neked.

Segítség! Segítség? Kitől? Mikor? Hogyan?

A magyar társadalmi kultúrának, közfelfogásnak még mindig nem része a lelki segítségnyújtás iránti igény. Illetve ennek a természetessége. Amikor fáj a torkunk, megfáztunk, stb; akkor elmegyünk az orvoshoz.

De mi van, ha fáj a lelkünk, vagy ha úgy érezzük segítségre lenne szükségünk mert elakadtunk, vagy nem birkózunk meg a nehézségekkel, feladatokkal és nem bírjuk el a terheket. Ilyen teher lehet az is, ha érezzük, hogy nem vagyunk jól a párunkkal, változtatni kellene, de hiába próbálkozunk nem sikerül.

A világ sokszor azt sugallja, hogy talán nem is ő az igazi, le kellene cserélned, mert mással majd jobb lesz, nem is érdemel meg téged. Vagy a Te belső hangod azt, hogy nem vagy elég jó, mert lám még ez sem megy neked, pedig mindenki másnak a facebookon, meg az instán igen…. Pedig a kapcsolat is megérdemli a külső szakember segítségét. Sokszor nehezíti a helyzetet, hogy a nők talán hamarabb érzik mag a bajt, hiszen érzékenyebbre vagyunk hangolva. Mit lehet ilyenkor tenni? Elsősorban beszélni a párunkkal erről. Ha ez megy, akkor megegyezhetünk abban, hogy elmegyünk és közösen kérünk segítséget.Ez lehet egy terapeuta vagy párkapcsolati tanácsadó. Aki a párkapcsolati működésekről, sokat tud, és ami még legfontosabb, vele/nála lehet úgy beszélgetni, hogy meg is értjük egymást.

Ha ez valamiért nem megy, nem jutunk dűlőre, akkor érdemes segítséget kérni magunknak. Mert egy kapcsolatra az is hat, ha én változom, ha én kicsit megkönnyebbülök, ha valahol elmondom, ami bennem van, és így jobban megértem magam. Megszabadulok a belül feszítő érzéseimtől és egy elfogadó, biztonságos segítővel még új perspektívákat, erőforrásokat, változtatási lehetőségeket is felfedezhetek. Ilyenkor már nem azzal a feszültséggel kezelem a követező konfliktust a párommal és a gyerekemmel sem. Így változik a kapcsolatom is.A kapcsolatban mindkét fél felelős azért, hogy az a kapcsolat milyen. Én, egyedül is tehetek érte.Sőt, ez az én felelősségem a MI közös kapcsolatunkért.

Ilyenkor egy professzionláis segítő lehet a megoldás. Legyen az mentálhigiénés segítő szakember vagy pszichoterapeuta.A lényeg, hogy indulj el a segítség felé!

Később sem lesz könnyebb és több idő sem lesz rá.

Sokszor olyan sűrűnek tűnik az élet, hogy hajlamosak vagyunk a nagyobb energiát igénylő dolgokat halogatni. Majd a következő héten, majd ha ovis lesz a gyerek, majd jövőre. Sajnos a megoldatlan dolgok sajátja, hogy halmozódnak és egyre több nehézséget okoznak az élet minden területén, hiszen a feszültség, amit bennünk kelt, nem tud feloldódni. Ezt igaz a párkapcsolatunkban tapasztalt problémák esetén is. Sokszor nyugtatjuk magunkat azzal, hogy majd, ha a gyerek kicsit nagyobb lesz könnyebb lesz, majd akkor elmegyünk moziba, többet beszélgetünk, leszünk kettesben,szexelünk,vagy utazunk el kettesben. Változtatni soha nem késő, de ha nem figyelünk 20 év múlva ott találjuk magunkat a nappaliban egy idegen férfival/nővel, aki csak nyomokban emlékeztet arra férfira/nőre, akibe beleszerettünk.

Akkor annak a fájdalmával indulunk neki a közös változásnak, (ha ezt még mindketten akarjuk),hogy nagyon sok évet elmulasztottunk, amikor szerethettük volna egymást.

Itt találsz többféle segítséget

Amennyiben szívesen beszélgetnél a témáról egy közösségben, akkor megnézheted, az aktuális klub alkalmakat ITT.

Ha úgy érzed, szeretnél inkább egyéni formában foglalkozni a témával, és engem tisztelsz meg a bizalmaddal, akkor ITT tudod felvenni velem a kapcsolatot.

Amennyiben a cikket hasznosnak találtad, kérlek oszd meg azokkal,akiknek szintén jól jöhet. Facebookon ITT tudod követni a Zendorfin oldalát.

. Lelki segítségnyújtás témákat felnőtteknek és gyerekeknek pedig itt találsz: www.zendorfin.hu

Solymosiné Hoós Gabriella mentálihigiénés segítő szakember, a Grübedli vezetője.