Testvérkapcsolatok
Amikor képet kerestem ehhez a cikkhez, máris belebotlottam abba a világ által sugárzott idealisztikus képbe, hogy a testvérkapcsolat csak jó, mosolygós, baráti, és szeretetteljes lehet. A testvérek keresőszóra, csak úgy özönlöttek a napfényes, egymást átölelős, szeretet sugárzó képek. A veszekedés szót melléírva, összesen 6 db képet találtam, azokon is inkább egymásnak hátat fordító, morcos arccal egymásra meredő gyerekeket láttam.
Pedig már a Bibliában egy korai történetben Káin és Ábel megmutatták nekünk, hogy milyen feszült és nehéz érzésekkel terhes tud lenni egy testvéri viszony.Mennyire jellemzi a szülői figyelemért és szeretetért folyó erőfeszítés. Úgyhogy bátran kijelenthetjük, hogy a testvérkapcsolatok nem csupán a szeretetről és az összetartozásról szólhatnak.
Azt azonban nem kérdőjelezhetjük meg, hogy a testvérkapcsolat az életben a leghosszabb rokoni kapcsolat. Egy jó testvérkapcsolat hatalmas erőforrás egy életre. Egy negatív kapcsolat viszont romboló erővel hat nem csak a testvérekre, hanem később az ő felnőtt kapcsolataikra is.
Vizsgáljuk meg, a jó testvérkapcsolat témáját szülői szemszögből. Mit tehetünk azért, hogy a gyermekeink jó kapcsolatban legyenek egymással és milyen viselkedést kerüljünk.
Számoljunk le az elvárásainkkal
A legtöbbünk fejében él egy, kép hogy majd milyen viszonyban lesznek a gyermekeink egymással. Mennyire fogják segíteni egymást, hogyan tanítja majd a nagyobbik a kisebbet, esetleg segít majd az újszülött körül. Sőt néha azt is megígérjük a nagyobbnak, hogy a kistestvére, ha majd megszületik milyen jót fog vele együtt játszani. Arra vágyunk, hogy szeressék egymást, ne féltékenykedjenek, tanuljanak meg osztozkodni.
Ezek a vágyak természetesek bennünk, hiszen ha nem is tudatosan tudjuk, de legbelül érezzük, annak a hatalmas pozitív erőforrásnak a lehetőségét, amit egy jó testvér kapcsolat jelenthet. Ezért ezt az általunk vágyott képet próbáljuk elültetni magunkban és a gyermekünkben is.
1. Ne várd el, hogy egyből szeresse! A féltékenység normális.
Mi ezzel a baj? A vágyainkkal alapvetően nincs baj. A probléma inkább az, hogy bizonyos szempontból lehetetlent kívánunk.Azt várjuk, hogy nagyobbik gyerekünk ugyanúgy örüljön a kistestvér érkezésének, mint mi magunk. Igen ám, de neki nem gyermeke születik, hanem testvére. Testvére, aki ugyanolyan jogon követeli a szülei – első időkben főleg az édesanyja- idejét, szeretetét, gondoskodását, figyelmét, mint ő.
Egyszer valaki úgy szemléltette számomra( aki egykeként vagyok 3 gyermek édesanyja)ezt az érzést, hogy képzeljem el, hogy egy nap hazaállít a férjem azzal, hogy nagyszerű híre van:-egy másik nő is hozzánk fog költözni és velük fog lakni. Természetesen ő ettől még ugyanannyira szeret engem, mint eddig.Hát, mit mondjak…bele sem akarok gondolni.
Talán nem ennyire sarkos, ami egy „nagytesó” fejében és szívében lezajlik, de azért az érzés alapvető lényege mégis csak a féltékenység. Persze mi gondolhatjuk azt, hogy nagyon körültekintően készülünk, beszerveztük a nagyit is az első időkre, sőt a kórházban a kistesó még ajándékot is hoz a nagynak így nincs oka féltékenykedni. Azonban, ha jobban belegondolunk, és az ő szemszögéből nézzük, akkor bizony egy ideig biztosan kevesebb figyelmet, türelmet, játékidőt fog kapni.
Nagyon fontos, hogy megélhesse és szabadon ki is mondhassa azokat az érzéseket, amelyeket a kistesó születése, jelenléte, okoz a számára. Fontos biztosítani őt arról, hogy a testvére nem azért született, mert őt már „meguntuk” mert őt már nem szeretjük. Az átmeneti regressziót, amikor ő is újra baba akar lenni, esetleg szeretné, hogy etessük vagy újra pelenkázzuk, bölcs megértéssel és játékként kezeljük.
A játékon keresztül feloldódnak a rossz érzései, a féltékenység, mi pedig ezen keresztül sokkal inkább megértethetjük vele, hogy elfogadjuk és továbbra is nagyon szeretjük. A játék a gyerek nyelve, többet érhetünk vele, mint okos felnőtt magyarázattal.
Adj időt a nagyobbnak, hogy megérkezzen a nagy testvér szerepébe. Talán, amikor a pocakodban volt a kistestvére simogatta a hasadat, nagyon szerette látatlanul, de igazából fogalma sem volt arról hogy mi vár rá. Adj neki időt, hogy „belenőjön” ebbe az új helyzetbe. Ne várd el tőle rögtön, hogy ő legyen a nagy, az okosabb, a megértőbb, …stb. Anyává és apává is egy folyamat során válunk, sőt az idő folyamán válunk egyre jobbá és jobbá, a tapasztaltaink, az átélt élményeink tesznek azzá. Add meg a gyermekeidnek is az időt ahhoz, hogy belenőjenek a testvéri szerepbe.
2. Hasonlítgatás? Verseny? Mikor jön jól és mikor nem.
Amikor már van egy gyermekünk és úgy várjuk a következő érkezését, akkor sokkal tapasztaltabbak és felkészültebbek vagyunk. Kevésbé szorongunk és talán a ránk váró nehézségeket is jobban sejtjük. Az első gyermekkel megszerzett tapasztalatainknak jó hasznát is vesszük,amennyiben olyan szerencsések vagyunk, hogy a második gyermekünk is hasonló temperamentummal rendelkezik,mint az első. Már az első időkben is óriási különbségek lehetnek két gyermekünk között. Több gyerek esetén ez még inkább igaz:-) Az egyik lehet jó alvó, de rossz evő, míg a másik pont fordítva. Az egyik hasfájós, a másik inkább a fogzást viseli nehezen és sorolhatnám.
Ahogyan ezek az újszülött kori különbségek természetesek úgy azok a különbségek is, amelyek később jelentkeznek. Az egyik gyerekünk lehet bújós, míg a másik kevésbé szereti a testi kontaktust. Ezért most legszívesebben azt írnám, hogy pont ezért kár is őket összehasonlítani. Azonban van az emberi természetnek egy jellegzetes működési módja, ami segít, hogy eligazodjunk a minket körülvevő világban. Ez pedig a kategorizálás, a már ismert dolgokhoz való hasonlítás. Hiszen minden dologról még többet tudhatunk meg, ha egy már ismert másik dologhoz viszonyítjuk.
Mondjuk, ha az újszülött fejlődéséről beszélünk, akkor van egy általánosan meghatározott sok-sok év tapasztalta alapján leírt fejlődési görbe, amikor bizony a nagy átlaghoz hasonlítjuk a gyermekünk testsúly gyarapodását, hosszúságát vagy már a magasságát, stb. Ez kifejezetten hasznos lehet, hiszen az ettől való eltérés jelezhet valamilyen betegséget, rendellenességet, amire oda kell figyelnünk. Ugyanilyen, az átlagos fejlődési mentet tartalmazó táblázatok kísérik végig a gyermekünk fizikai és pszichológiai valamint kognitív fejlődésének lépéseit. Mérik őket majd az óvodában és az iskolában is, hogy hol tartanak a nagy átlaghoz képest.
Azonban tudjuk, hogy ahogy átlag fizetés nincs, úgy átlag gyerek sem. Ezeket az összehasonlításokat, méréseket érdemes a helyükön kezelni. Bár él bennünk egy tudattalan vágy, hogy ha az első gyermekünk valamiben kiemelkedően teljesít, vagy hamarabb lép át egy újabb fejlődési szakaszba, akkor legyen ez így a másodikkal is. Azonban minden gyerek különálló, egyedi és megismételhetetlen lény a maga nemében. Akkor is, ha a mi és a párunk szenzációs génkészletét örökölte.Ebből a remek örökségből egy egyedülálló műalkotás minden gyermekünk.
Nem csak a testvérek közötti jó viszonyt, de minden gyerekünk személyiségének nagyszerű kibontakoztatását is biztosítja, ha éberen, nyitott figyelemmel és nem egy előre eltervezett képpel a fejünkben követjük a gyermekeink fejlődését.
Persze tudom, hogy a gyerekeink egy családban nevelkednek, ugyanazt az értékrendet közvetítjük feléjük mégis egészen különbözőek lehetnek. Hiszen eleve „hoznak” magukkal egy temperamentumot, a nemüket, a várandósság alatti élményeiket és a születésük történetét. Erre rakódik rá az a különbség, ami a mi szülői énünket jellemzi az első gyerek érkezésekor és a második vagy harmadik ….stb világrajövetelekor. Mi sem vagyunk ugyanazok a két időben, ezért nem is tudjuk pontosan ugyanazt adni a másodszülöttnek, mint az elsőnek. És ez így van rendben.
Ahogy fentebb már írtam a féltékenység, vadászat a figyelmünkre természetes velejárója a testvéri kapcsolatoknak. Ezt felerősíteni hasonlítgatással – „látod, a testvéred mindig elpakolja maga után a játékot…” – folyamatos verseny helyzetre kényszerítéssel nem szerencsés. Egyrészt a versenyben mindig csak egy boldog van, mégpedig a nyertes. Másrészt, ha ez egy jellegzetes játék a családban akkor nehéz megélniük a gyerekeknek, hogy teljesítmény nélkül , csak úgy, önmagukért, azért mert vannak, szerethetőek. Persze ez nem azt jelenti, hogy a játszótérről hazafelé nem vetjük be a kissé már fáradt és nyűgös gyerkőcnél, a „na ki ér hamarabb a kapuhoz?” játékot.
Természetesen a gyermekeink egészséges önértékelésének kialakításához szükségük van arra, hogy tudják mik az ő előnyös tulajdonságaik és idővel a kevésbé előnyöseket is. Ezt azonban jó, ha nem úgy érjük el, hogy az egyik gyerekünk jó és előnyös tulajdonságainak kialakítását kérjük számon a testvérén.Minden gyereknek és felnőttnek is vannak jó és rossz tulajdonságai is, legyünk nyitottak, kíváncsiak és felfedezők. Ne döntsük el, hogy milyennek kell lennie, hanem fedezzük fel, milyen.Tekintsünk így a gyerekeinkre és élvezzük a természet játékát abban, ahogy a párunk és a saját külső-belső tulajdonságai keverednek, formálódnak gyermekeinkben.
Minden emberben kiskorától ég egy feszítő ambivalens vágy: Hasonlítani és különbözni. Ha a családban a gyerekek mindkettőt megélhetik,azaz hasonlítanak, hiszen ugyanahhoz a szülőpárhoz tartoznak, azt a családi nevet viselik és egyediek is lehetnek,nem a testvérük vagy a szomszéd „bezzeg” kisgyerek hasonmása, az nagyban elősegíti a jó testvéri viszony kialakulását.
A cikk következő részében a veszekedésről, konfliktusokról, egyedi figyelemről és arról lesz szó, hogy hogyan szeressük „egyformán” a gyerekeinket. Azaz a szülői bűntudatot is érintjük.
Minden olvasói vélemény fontos számomra, kérlek oszd meg velem gondolataidat, a cikk alatt megjegyzésben! Amennyiben hasznosnak találtad ezt a cikket,kérlek küldd tovább ismerőseidnek, barátaidnak, akiknek szintén jól jöhet!
Ha úgy érzed, hogy a témában segítségre van szükséged, vedd fel velem a kapcsolatot ITT
Köszönöm!
Solymosiné Hoós Gabriella
anyuka, mentálhigiénés segítő szakember
